Traditions across borders

Közzététel dátuma: .

Iskolánk sikeres pályázatot nyújtott be a Tempus Közalapítványhoz az Erasmus+ programban meghirdetett Nemzetközi stratégiai partnerségen belül Iskolák közötti együttműködésre. A projekt száma és címe:

2017-1-HU01-KA219-036042

TRADITIONS ACROSS BORDERS – HAGYOMÁNYOK HATÁRON INNEN ÉS TÚL

Iskolánkat is beszámítva hét ország hét iskolája vesz részt a projekt megvalósításában. Norvégia, Svédország, Lengyelország, Litvánia, Portugália és Törökország egy-egy oktatási intézménye alkotja a partnerségi együttműködést. A törökországi általános iskola kivételével valamennyi partneriskola szakképző középiskola, ahol többféle szakmát sajátíthatnak el a fiatalok. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy a fiatalok választott szakmájuk elsajátítása mellett interkulturális képességeiket is fejlesszék.

Az előző, sikeres partnerségi együttműködési projekt lezárása után iskolánk vállalta a projektgazda szerepét és a partneriskolákkal közösen kidolgoztuk az új hároméves együttműködés munkaprogramját. A projekt alapötletét az a tapasztalat hozta felszínre, hogy a tanulók nem rendelkeznek elegendő ismerettel az Európai Unióról, az európai kultúráról, az európai országok hagyományairól, sőt saját országuk hagyományairól sem. Ahhoz, hogy európai polgárokká váljanak, érteniük, ismerniük kell az európai értékeket, európai kultúrát és hagyományokat. Ezzel a szándékkal visszük őket a három évet felölelő kulturális kalandra, amelynek során felfedezik a gasztronómia, a népi szokások, nemzeti és családi ünnepek részleteit, hagyományait. A kalandos utazás állomásai a projekttalálkozók, amelyeket a partneriskolákban tartjuk az előre egyeztetett munkatervnek megfelelően.

Projekt-találkozó időpontja

Partnerország - város

Partner intézmény

Téma

2018.03.11 - 17

Portugália - Braga

Esprominho

Gasztronómia

2015.05.20 – 26.

Lengyelország - Wladislawowo

Zespól nr 1 im Jana Pawla

Népi hagyományok

2018.09.30-10.06.

Litvánia- Plungé

Plungés Technologiju ir verslo mokykla

Nemzeti Parkok

2019.05.12-18.

Norvégia - Moss

Malakoff videregænde skole

Nemzeti ünnepek

2019.09.29-10.05.

Svédország - Lund

Gymnasieskolan Vipan

Családi ünnepek

2020.04.12-18.

Magyarország - Szentendre

VSzC Petzelt József Szakgimná-ziuma és Szakközépiskolája

Világörökség

A törökországi partneriskolában időközi értékelő találkozót fogunk tartani, mivel az általános iskolások sem részt venni nem tudnak a nemzetközi projekttalálkozókon, sem az iskolájukban nem tudnak a külföldi középiskolás tanulókkal közös programokban közreműködni.

A három éves partnerségi együttműködést egy projektindító találkozóval kezdtük, ahol személyesen is megismertük egymást és a partnerintézményeket. A találkozóra minden partneriskolából az a projekt team érkezett, akik még a pályázatírás időszakában elvállalták a projekt feladatait: témafelelős, gazdasági vezető, projekt koordinátor, iskolavezető.

A nemzetközi projektindító találkozót 2017 október 17-19. között Szentendrén tartottuk. Az ismerkedés nem csak a személyes bemutatkozásokból állt, hanem a projektteamek saját iskolájukról is bemutattak egy rövid filmet. Ezután közösen áttekintettük a hároméves projekt menetét, egyeztettük a nemzetközi projekttalálkozók időpontjait és milyen feladatokat kell teljesíteni a projekttalálkozók között.

Minden partner több izgalmas projekt logó tervet hozott magával, ezeket közösen megnéztük, melyik képviseli legkifejezőbben a projekt célját és tartalmát. Szavazással döntöttünk, amelynek eredményeként a lengyel logó terv került ki győztesen. A kép egy zöld fát ábrázol, amelynek gyökere a múltat, a hagyományokat jelképezi, a felfelé törekvő fa törzse és lombja a felnövekvő nemzedékekre utal, akik a gyökérből, a múltból, a hagyományokból táplálkoznak. A fa lombján félkörben látható nemzeti zászlók a projektben részt vevő partnereket mutatják. Ezután minden, a projektet bemutató és népszerűsítő dokumentumra az Erasmus+ logó mellé a projekt logója is felkerül.

A projektindító találkozón közösen megbeszéltük és egyeztettük a három éves pénzügyi tervet, milyen összeg áll rendelkezésre a partnereknek a projekt megvalósításához, mire költhető ez az összeg és milyen költségei lesznek a nemzetközi találkozóknak a partnerek számára.

Közösen megnéztük a Mobility Tool felületet és megbeszéltük a felület kezelését, ahol minden partnernek tartalmi és pénzügyi beszámolót kell készíteni a projekt teljesítéséről.

Végül, de nem utolsósorban megismerkedtünk a Socrative mérőeszközzel, amely a digitális kompetencia fejlesztést szolgálja és a fiatalok számára szórakoztató, egyben hasznos tudásmérő teszt. Most a találkozó résztvevői próbálhatták ki a számítógépes alkalmazást úgy, hogy okostelefonjukra letöltve az applikációt, az előző napi budapesti kiránduláson elhangzott információkat kellett felidézniük egy teszt segítségével.

A szakmai megbeszéléseken túl jutott idő Szentendre és Budapest megtekintésére, ezzel indítottuk útjára a három éves kulturális kalandtúrát amelynek eseményei a projekt honlapján követhetők. Eléréséhez kattintson ide.

Megosztás itt: FacebookMegosztás itt: Twitter
DMC Firewall is developed by Dean Marshall Consultancy Ltd